barca
Brigi 2007.10.29. 10:39
brca
Az FC Barcelona Spanyolország Katalónia tartományának világhírű labdarúgócsapata. A klub a La Liga kezdetétől megszakítás nélkül résztvesz a bajnoki küzdelmekben.
A klubot katalán és svájci diákok alapították 1899. november 29-én, bizonyos Gualtieri Wild, a klubnak színt választó első elnök irodájában. Az alapítók – pontosan egy futballcsapatnyi ifjú – közül az egyesület majdani második elnöke, Bartomeu Terradas vásárolta meg az első szerelést. Gyakorlatilag ő mentette meg – mintegy kétezer pesetás „injekcióval” – 1902-ben az akkor még szegény klubot, és így lett presidente.
Maga az alapítási ötlet a svájci származású Joan Gamper nevéhez fűződik, aki amellett, hogy a hőskorban maga is futballozott a Barcelonában, négy különböző periódusban is elnöke volt az egyesületnek. (Ma is az ő nevét őrzi a klub hagyományos nyári tornája.)
Az első nagy sikerkorszakát a húszas években élte meg a klub, akkoriban világklasszisok őrizték a kaput (Zamora, majd a legendás magyar, Platkó Ferenc), illetve Samitier és Alcántara személyében a kor futballjának kiemelkedő egyéniségei tündököltek a csapatban.
Katalónia évszázados küzdelmeinek zálogaként 1932-ben autonómiát nyert, amelyet aztán a központi kormány 1934-ben visszavont. 1936-ban, a polgárháború kirobbanásának évében azonban újra autonóm lett, sőt a köztársaság bázisát is ez a tartomány jelentette, Francoék győzelme (1939) után azonban minden korábbinál erősebb megtorlás következett. A Tábornok megfosztotta Katalóniát az autonómiától és igyekezett kultúrájától is. Betiltatta a katalán újságokat, s tiltotta a nyelv használatát. A katalánok a Barca meccsein mondhattak ellent a tilalmaknak, ott érezhették egyedül: ők is győzhetnek. Az egyesülethez, a gránátvörös és kék színekhez való tartozás egyúttal politikai hitvallást jelentett, akkor született a legendás szlogen: a Barcelona több, mint egy klub.
1945 után éledt csak fel igazán az egyesület, az azt követő másfél évtizedes periódusban hat bajnoki cím, ugyanennyi hazai kupasiker, s két VVK-győzelem (az első még városi válogatottként, ám a klub játékosaival) jelezte a nagy menetelést. E korszak leghíresebb játékosa, első számú csillaga egy magyar származású futballzseni, Kubala László volt. Kubala nagyságát mi sem jelzi jobban, hogy nemrég őt választották az első száz év legjobb Barcelona-játékosának.
Világszerte fogynak a Barca-ereklyék, -mezek
Kubalán kívül számos magyar játszott az ötvenes-hatvanas években a katalán alakulatban. Szegedi, Kaszás és Szalay ugyan kevés lehetőséget kapott, ám az aranycsapat két csatára, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán a Barcában is a sztárok közé tartozott. Hármuknak nagy része volt az ötvenes-hatvanas évek fordulóján elért sikerekben. Jellemző, hogy (az egyébként a Benfica ellen elveszített) berni BEK-döntőben ez az ötös jelentette a spanyol gárda csatársorát: Kubala, Kocsis, Evaristo, Suárez, Czibor Zoltán – a három magyaron kívül a brazil Evaristo Macedo, valamint a galíciai Luis Suárez.
Suárez – aki kétségtelenül a legjobb spanyol születésű játékosok közé sorolandó – volt a klub első (s a spanyolokat tekintve egyetlen) aranylabdása 1960-ban. Rajta kívül Johan Cruyff (1973, 1974), Hriszto Sztoicskov (1994), Rivaldo (1999) és Ronaldinho (2005) tudta megszerezni ezt a díjat.
‘70-es és ‘80-as évek [szerkesztés]
A hatvanas évek – az 1966-os VVK-győzelem ellenére – kétségtelenül hanyatlást hoztak az egyesület számára; a Barcelona 1973-ban éppen azért szerződtette le az Ajaxtól távozó Johan Cruyffot, hogy visszatérjenek a szép napok. Cruyff jövetele azonban nem igazán hozta vissza az aranykorszakot. A Barca nyert ugyan egy bajnoki címet, de nem sikerült visszaszerezni az uralmat a spanyol futballban, pedig a vezetőség mindent megtett azért, hogy a Barcelona Spanyolország és Európa csúcsára kerüljön. Egyre-másra szerződtette a világsztárokat: Cruyffot követte Neeskens, Sotil, Simonsen, Krankl, Roberto Dinamite, Bernd Schuster, Diego Maradona, Hughes, Gary Lineker, de két KEK-győzelmen kívül nem sokra mentek a világsztárok gyülekezetével.
Nem vitatható, hogy az eredmények 1988 óta, Johan Cruyff második barcelonai korszakában jelentkeztek leginkább. A Cruyff-féle csapatot egyszerűen csak „Dream Team”-ként (Álomcsapat) emlegette a közvélemény. Minden idők egyik legszebben játszó csapata volt ez, melyhez olyan játékosok járultak hozzá, mint: Sztoicskov, Koeman, Michael Laudrup vagy a kiváló kapus Andoni Zubizarreta. Alig akadt „üres év”, valamit mindig nyert a gárda. 1991 és 1994 között nem adta ki a kezéből a bajnoki titulust, nyert kétszer Kupagyőztesek Európa Kupáját, 1992-ben a klub legnagyobb sikerét érte el és a Bajnokcsapatok Európa Kupáját is elhódította.
Cruyffot azóta rövid időre az angol Bobby Robson váltotta, majd őt – a nagy Johant hajdanán példaképeként tisztelő – Louis van Gaal követte. A klub történetének e részében immár a rendkívül ellentmondásos megítélésű holland edző áll a fókuszban. Az Ajax Amsterdam egykori sikertrénere teljesen átalakította a csapatot, nem tartóztatta a világ akkori legjobb játékosát, Ronaldót, telerakta a keretét hollandokkal (az 1999-2000-es idényben nyolc tulipános tartozott a csapat keretéhez), hadat viselt a csapat első számú csillagával, a brazil Rivaldóval szemben, s folyamatosan haragudott a sajtóra. Van Gaal 2000-ben, hagyta el a csapatot, utána Serra Ferrer és Rexach következett. Bár jó pár sikert elért a csapattal, a szurkolóknak a „makacs” edzőből akkor lett elegük, amikor a Barca 1999-ben nem jutott a BL-döntőbe és így nem adatott meg hazai pályán akár megnyerni a serleget.
Gaspar-éra és a sötét időszak [szerkesztés]
2002-ben az akkori elnök, bizonyos Joan Gaspar úgy látta, a klub akkor lehet újra sikeres, ha visszahívja a korábban a szurkolók által nem igazán kedvelt Louis van Gaalt. Igazán nem jó ponttal indított ebben az évben szurkolóknál a vezetőség, hiszen teljesen ingyen elengedte a csapat legnagyobb sztárját, Rivaldót. A csapat az előző évtizedek leggyengébb teljesítményével indította a bajnokságot. Nem lehetett kérdés, a szurkolók az edző és az elnök lemondását szerették volna. 2003 januárjában a holland trénerrel szerződést bontottak, az új edző Radomir Antic lett, aki nagyon nehéz helyzetben lévő csapathoz érkezett. Néhány hónap múlva Gaspar lemondott és ideiglenes vezetőség alakult. Antic mondhatni csodát tett: amikor érkezett, 15. helyen állt a csapat, szezon végén, pedig a jövő évi UEFA kupában való szereplést biztosító 6. helyen.
A júniusra kiírt elnökválasztást egy ügyvéd, bizonyos Joan Laporta Estruch nyerte. Nem a legjobb helyzetben vette át kis csapatával a klubot, hiszen Gaspar felelőtlen költekezésének köszönhetően a klub rossz anyagi helyzetbe került. Ő sem jól indított a szurkolóknál. Kampányát David Beckhamre építette, és ígérte, ha megválasztják, megszerzi az angolt. Megválasztották, ám a sztár a rivális Real Madridhoz került. A következő hetekben azonban egyre szimpatikusabb lett az új elnök a szurkolóknál. A rossz anyagi helyzetre tekintettel megfontoltan, olcsón szerzett játékosokat: Rüstü, Rafael Márquez, Quaresma. Ezután következett a Barca következő éveit meghatározó legfontosabb eseménye: Laporta és csapata megszerezte 27 millió euróért a francia PSG-ből a világ legnagyobb ígéretének tartott Ronaldinhót. A csapat edzője Frank Rijkaard lett, akivel sikerült végrehajtani a célt, azaz a visszakerülést a Bajnokok Ligájába.
A Barcelona anyagilag stabil, aminek köszönhetően új sztárjátékosok érkezhettek. 2004-ben 60 millió euro állt igazolásokra. Érkezett Samuel Eto'o, Deco, Juliano Belletti, Edmilson Gomes, Ludovic Giuly, Henrik Larsson.
2005-ben a csapat spanyol bajnok, a világ legerősebb klubjaként emlegetik. A 2005/2006-os szezonban is a bajnoki cím győztese a csapat, mely a Bajnokok Ligáját és a Spanyol Szuperkupát is elhódította.
2006/07-ben a csapat a második helyet szerezte meg a bajnokságban az örök rivális Real Madrid mögött. A bajnokság nagy részében a katalán gárda vezetett, végül pontegyenlőséggel zártak. Hiába volt jobb a gólkülönbségük, a spanyol bajnokság szabályai szerint az a gárda végez ilyen esetekben előrébb, amelyiknek jobb az egymás ellenei mutatója. A Király Kupában az elődöntőig jutottak, ahol óriási meglepetésre az 5-2-re megnyert első meccs után, sima 4-2-es veresége szenvedtek így kiestek a Getafe ellenében. A Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőben kellett megállniuk, ahol a Liverpool gárdája ejtette ki őket idegenben lőtt több góljával.
Játékosok a 2007/2008 évadban [szerkesztés]
Jelmagyarázat: GK (Goalkeeper)=Kapus, DF (Defender)=Hátvéd, MF (Midfielder)=Középpályás, FW (Forward)=Csatár
Az FC Barcelona 2004-2005-ös szezonbeli felállása
Átigazolások 2007/2008 [szerkesztés]
Érkezett
Távozott
A Barca mezei 1899-től.
|
|