Lionel Messi. 87' júni 24. 21 éves. Focista. Barca. 10es mez. kapcsolatban. 170cm. nagyon gyors. élet veszélyes bal láb. fiatal. szívesen tanul... stb.
{több?}
Csütörtök este búcsút inthetett a Barcelona a spanyol kupagyőzelmi álmainak, miután a Camp Nouban elért 1-1-es döntetlen után idegben 3-2-re vereséget szenvedett a Valencia ellen. Bár a vége szoros lett, és nagy izgalmak közepette fejeződött be a találkozó, a Barça tulajdonképpen végig az eredmény után futott a mérkőzésen, egyszer sem állt továbbjutásra, ráadásul igazából meg sem érdemelte volna a finálét, mivel semmit nem kockáztatott a döntőbe jutás érdekében, s ugyanazzal a kilátástalan játékkal próbált eredményt elérni, mellyel hetek óta nem megy semmire...
A kiesés ténye mellett azonban sokkal inkább fájdalmas volt azt látni, a katalán gárda semmivel nem próbált meg többet tenni a győzelemért, mint a bajnokságban, ugyanolyan erőtlen, tanácstalan játékot mutatott be, mint az Almería, vagy a Villarreal ellen. Pedig ezúttal mindenképpen gólt és gólokat kellett volna rúgnia a továbbjutás érdekében, hiszen az első meccsen, hazai pályán elért 1-1 azt jelentette, a Valencia állt jobban már a kezdés előtt is.
Egyértelmű volt tehát, kockáztatni kellett, ha nem is egy lapra feltéve támadni, de mindenképpen győzelemre és gólokra törni az első pillanattól kezdve. A Barça kezdője azonban egyáltalán nem ezt a felfogást tükrözte, Gudjohnsen ugyanis ismételten bekerült a csapatba Henry kárára. Rijkaard ezzel a lépésével nyilván úgy gondolta, hogy egy megerősített középpályával jobb eredményt érhet el a Barça a Mestallában, ez viszont korántsem így történt, az izlandi az egész mérkőzés folyamán teljesen súlytalanul mozgott, igen kevés labdát kapott, s csak keveset tudott igazán jól megjátszani, Eto'o pedig egyes egyedül a védők szorításában ugyanúgy eltűnt, mint az Almería ellen...
A mérkőzés pedig jól indulhatott volna, Xavi szöglete után már a negyedik percben megszerezhette volna a vezetést a Barça, Milito fejesét azonban Joaquínnak sikerült a gólvonalról tisztáznia. Az első tíz perc után, mely meddő barcelonai mezőnyfölényt hozott, egyre veszélyesebb támadásokat vezetett a Valencia, a 14. percben Villa és Silva majdnem összehoztak egy gólt, pár perccel később viszont már örülhettek, hiszen egy hatalmas gólnak és - már-már természetesnek véve - a barcelonai védelem közreműködésének köszönhetően megszerezték a vezetést. Zambrotta végzett el egy bedobást a Barça térfelén, a labdát aztán két passz után sikeresen el is veszették Xaviék, ami Barajához került, ő pedig egy csel után ballal óriási gólt ragasztott a hosszú felsőbe 18 méterről, 1-0! A gól nem hozott nagy változást a vendég barcelonaiak játékába, komótosan szövögették továbbra is támadásaikat. A 24. percben Bojan lőtt keresztbe a kapu előtt a labdát, a 30.-ban pedig láthattunk a Barçától egy ritkán látható jó szabadrúgás kombinációt: messze Hildebrand kapujától Xavi végzett el egy szabadrúgást, középre ívelt a 16-oson belül remek ütemben érkező Militóhoz, az argentin viszont nagy helyzetből csak a kapus kezébe tudott fejelni. Abidal nem sokkal később egy kipattanó labdát lőtt nem sokkal fölé, a félidő hajrájára azonban egyértelműen a Valencia került fölénybe, a Barça pedig kapott is még egy gólt: Milito eladott labdájával a félpályánál indult meg a valenciai kontra, mely a tizenhatoshoz érve elhalni látszott Joaquín botladozása után. A katalán gárda védői viszont Touréval kiegészülve teljesen eltolódtak és sikeresen elvétették a játékszert, mely továbbgurult végül Mata elé, aki senkitől sem zavartatva lőtt a rövidbe Valdés mellett, 2-0!
Az első félidőnek ezzel vége is lett, a Barçának pedig kétgólos hátrányt kellett volna ledogoznia a hátralévő negyvenöt perc alatt. Az első félidő történései után természetesen már kockáztatnia kellett Rijkaardnak, érkezett is Henry, a helyzetek azonban nem, s továbbra sem pörgött úgy a katalán gépezet, mint ahogy kétgólos hátrányban kellett volna. A holland mester így újabb változtatásra szánta el magát, beállította Sylvinhót a baloldalra Abidal helyett, komoly helyzetet viszont egy-két kósza lövésen kívül egészen a 70. perc környékéig nem tudott kialakítani a Barcelona. A 72. minutumban aztán megtört a jég, Sylvinho futott el a balszélen, remekül adott középre, Henry pedig pompásan bólintott a kapufa segítségével a hálóba, 2-1!
A továbbjutás kérdése ezzel ismét nyitottá válhatott volna, a középkezdést követően viszont a Valencia újból betalált: a Barça védői ismét nagyot hibáztak, a jobboldalon Silva cselére Milito elszállt, a hazai játékos középre ívelt, Zambrotta pedig elszámította magát, alaposan aláfutott a labdának, Mata így tiszta helyzetben, kapásból ki is lőtte a hosszú sarkot, 3-1! A katalánoknak a bekapott gól után újból kettőt kellett volna szerezniük a továbbjutáshoz, Henryék nem is adták fel, s egy végső offenzívát indítottak a mérkőzés hajrájához érve. Aminek az eredménye hamar meg is lett, a 80. percben ismét szépített a Barcelona: Eto'o a jobbszélről indulva kényszerítőzött volna Iniestával, a labdát azonban nem spanyol társa, hanem Maduro "passzolta" vissza a kameruninak, aki nem is hibázta el a ziccert, és eltekert a hosszúba Hildebrand mellett, 3-2!
Egy perccel később Bojan akár ki is egyenlíthetett volna, majd a 84. percben Iniesta szerezhetett volna még gólt, a hátralévő percekben azonban a Valencia rutinosan húzta az időt és végül sikerült kibekkelniük 3-2-vel a mérkőzést. Így az idén botladozó "denevéresek" bejutottak a Copa del Rey fináléjába, melyben a Getafe lesz az ellenfelük, a Barça pedig búcsút mondhat immár hivatalosan is a triplázásnak, a szurkolók pedig egy álommal lettek szegényebbek, hiszen a Király Kupa legutóbb 10 éve került az FC Barcelonához...
Valencia - FC Barcelona 3-2 (2-0) Estadio Mestalla, Valencia 45.000 néző Vezette: Mejuto González