Lionel Messi. 87' júni 24. 21 éves. Focista. Barca. 10es mez. kapcsolatban. 170cm. nagyon gyors. élet veszélyes bal láb. fiatal. szívesen tanul... stb.
{több?}
Több kulcsjátékosának is pihenőt ad a hétvégén Frank Rijkaard, mivel a jövő héten, a Manchester elleni Bajnokok Ligája elődöntőn gyakorlatilag a szezonjáért fog játszani a csapat. Nem került a keretbe ezért Eto'o, Messi és Xavi sem, valamint nem lesz ott La Corunában Iniesta és Milito sem, akik eltiltás miatt nem játszhatnak.
A Deportivo ellen nevezett keretből látszik tehát, a Barça nyíltan feladta a bajnokságért folytatott küzdelmet, s már csak a Bajnokok Ligájára koncentrál. A jelenlegi helyzetben pedig talán nem sokan vitatkoznának a döntés helyességével, hiszen Real Madrid mögött 11 ponttal lemaradva szinte esélytelen próbálkozás az előzés, így nem maradt más, mint kedden továbbjutni az Old Traffordon, és feledtetni némileg a gyengére sikerült idényt.
Rijkaard mester már a keddi elődöntőt szem előtt tartva pihenőt adott szombatra Messinek, Eto'ónak és Xavinak is, mellettük pedig még ketten, Milito és Iniesta nem lesznek ott a társaikkal, miután mindketten sárgalapos eltiltásukat töltik le a hétvégén. A hiányzókon felül az sem elképzelhetetlen, hogy a stabil csapattagok közül többen is kimaradnak majd a kezdőből, s csak a padon kezdik a mérkőzést - szintén a pihentetés jegyében. A tartalékos csapatba visszatért egyébként Oleguer, aki felépült hosszú sérüléséből, valamint Pedrito személyében Rijkaard nevezett egy fiatal támadót is a B csapatból.